Veszedelmes, akadályokkal teli, olykor örömöket rejtő hét után
még mindig nem tudtam leülni, és végiggondolni a helyzetemet. Mit
csináltam rosszul, és mit tettem helyesen.
Sokan mondják rám, ha leülünk beszélgetni és valakit szeretnék
dicsérni vagy szavakkal egy időre semmissé tenni, képes vagyok
pszichológiai ráhatást gyakorolni. Nem jöttem még rá, hogy ez az
érzék(?), bennem rejlő pozitív vagy negatív dolog, a későbbiekben
az előnyömre vagy a hátrányomra válik. Nehéz (a már előző
bejegyzésemben is említett) léthelyzetet megteremteni ebben a
rohanó világban. Megfelelő környezet, hangszín, emberek és idő kell
hozzá. És természetesen tiszta gondolatok, nyugodt elme. A múlt
héten felgyülemlett feszültség két nap alatt szállt ki belőlem.
Vasárnap és hétfőn. Olyan emberekkel rúgtam össze a port,
naivitásból, maximalista tevehajcsár felfogásomból, akik alapvetően
meghatározzák a munkám minőségét és mennyiségét. Mert túl önző és
beteges vagyok, ha ilyen kérdésekről van szó. Hogy tiszta legyen
mindnekinek, a szerkesztőségen belüli feladatkiosztásoknál,
véleményezéseknél ütközök problémákba, hiszen egyes emberektől
sokkal többet várok. Viszont ha én valakitől várok valamit, akkor
szeretem látni, hogy úgy valósítja meg ahogyan kell. Maximálisan, a
tőle elvárható módon. Ez lenne ilyen rossz? Én nem tudok megalkuvó
lenni ilyen kérdésekben. És nem azért, mert engem is minősítenek,
hanem mert azokat az embereket is minősíti mások munkája, akik
bizony rengeteg energiájukat és idejüket áldozzák fel. Ez volt a
vasárnap, amikor belülről bombáztak és a belső emberek szemében
alakítottam ki magamról egy veszedelmes képet. Aztán eljött a
hétfő, a tagfelvétel – szóbeli meghallgatás. Oda is feldúltan
érkeztem, nem volt meg a kulcs, és nem érkeztek meg a fontos
emberek időben. Az iroda előtt várakozó mosolygós lányok, fiúk,
akik mind arra várnak, hogy hozzánk tartozhassanak, hirtelen
meghökkent, ijedt arcot vágnak. Próbálok javítani a helyzeten: -
Sziasztok, hogy vagytok? Remélem nem jobban, mint én, mert akkor be
sem kell jönni. Gondolhatjátok mennyit javítottam a helyzeten…
Aztán jöttek sorban az emberek, és folyamatosan alakult ki bennem a
megpihent elméből fakadó, pszichológiai ráhatás. A megsemmisítés
egyik eszköze. Ha ezt túléli, akkor a későbbiekben mindent. Volt,
akire nagyon ráijesztettem, és már az egyszerű kérdésekre is
vonakodva mert válaszolni, nehogy valamit elrontson. Volt, aki
először élvezte, majd belelendültem és erőteljesebb lettem.
Erőteljesebben próbáltam elhitetni vele, hogy jobb vagyok? Vagy
nagyobb az arcom? Még mindig nem tudom, miért csinálom ezt. Nem
akarok embereket bántani, mégis sokszor teszem. Sokan félnek tőlem,
nem mernek kommunikálni velem. Sokan kihívásnak veszik a velem való
kapcsolatfelvételt. De még mindig vannak barátok, akiket nem
bántok, vagy tudják, hogy ki vagyok. Talán ez a baj. Vagyis nem
baj. Rájöttem, hogy ugyanolyan vagyok mindenkivel, de akik ezt
helyén tudják kezelni, azok ismernek. Na, ők a barátaim…
Tovább »
Nem akarom az elmúlt körülbelül két évemet összefoglalni. Nem
akarok szembesülni azzal, hogy hogyan kezdtem el leépíteni a
szervezetemet, a barátokat, a környezetet. Elvadultak a dolgok.
Ahogy Ady fogalmazott, folyamatosan egy elvadult tájon gázolok. A
kacagó szél folyamatosan elszalad felettem. Közben pedig
lehetőségem van számomra eddig álomnak tekinthető dolgokat
elérni.
Le kell zárnom életem elmúlt két évét. Komolyodni kell.
Alázkodni kell. És meg kell állni - mindenben... Pofa becsuk. Garat
visszafog. Tüdő tisztul.
Eredményes lesz? remélem...
Tovább »
Egyszercsak feltűnt a nap a hullámokon és a hajnali szellő
folyamatosan felcsapta a vizet a stégre. Éreztem a lábam szárán,
hogy a kellemesen hűsítő, de hajnalban nem a legkellemesebb fokú
víz egyre pirosabb. Piros volt és olykor narancssárga. Narancssárga
és olykor piros. Aztán öt perc tündöklés után eltűntek a
színfoszlányok. Ezután muszáj volt a szemébe néznem, hogy valami
színeset, valami egyedit lássak. Sugárzott belőle a vidámság, a
szépség, a szeretet, az erő, a kedv. De emellett a fáradtság is.
Ezért vége lett az álomnak.
De a jó álom mindig folytatódik. Csevegés, nevetés, fecsegés,
mosoly. Komolyan és viccesen. Aztán már lelkizősen. Ismét a
szempár, a mosoly, az életkedv. Hihetetlen...
Csak most túl távol van. Elérhetetlen. pedig. pedig.. pedig...
nem tudom.
Tovább »
A valóság, a realizmus, a kétely, a szerelem, a szenvedély az
igazság. Mind-mind más jelentéssel bíró szavak, melyek egy ember
életét jellemzik.
Kitörni a porból, a szenvedésből melyben vergődik mint egy
partavetett hal. Majd elsuhanni, mint sirály a tenger felett olyan
messzeségekbe, ahol már nincsen jelen a nyomor. Elkezdődik a
felkapaszkodás a társadalom létráján. Első fok és boldogságban
úszik. Második fok, megváltozik az alapszemélyisége. Harmadik fok,
érzi hogy sokkal többre képes ezen a világon. Negyedik fok,
összevegyíti a megváltozott személyiséget és a bátrabb célokat
annak hátrányára, hogy cinikussá válik. A cinizmus megöli... a
szenvedélyt, a szerelmet és önmagát. Julient.
Tovább »
Azt hittem a topon vagyok mostanában. Talán azért, mert nem
kerestem a blogomat. Gondolatok tömkelege kering egész nap a
fejemben. Nem hagy semmi sem nyugodni, de mégsem teszek semmi
tartalmasat. Ez az abszolut cselekvésrekésztetés, de valami akadály
hárul elé. De akkora akadály, hogy fáj vele szembenézni. Ezért
inkább leülök, és szomorú arccal figyelem, mi is van előttem.
Gondolkodom rajta, aztán ismét visszaülök. Ez megy egész nap...
Nem állnak össze a dolgok. Nem tudom mit szeretnék most éppen
tenni, de mégis kéne valamit. Mondjuk:
- küldjek megint smst? áhh, fölösleges, megint hülyének néz
- e-mail? ugyanaz...
- hívjam fel? alszik.
- feküdjek le és álmodjak vele? talán a legjobb döntés, mert akkor
közel érezhetem magamhoz.
Kellemes volt a hangod. Éppen most ültem le.
Tovább »
Kiscsillag: Ha én lennék
"Villanyt oltasz a sötétnek és halkan a kicipzározod őt..."
"termések, állatok, kis izék..."
Kicsit szüneteltettem most az irományok megszületését, mert nem
volt időm. De egész héten, folyamatosan írtam a fejemben a
gondolatokat. És sokkal összetettebb képet kaptam. Vagyis kellett
volna... Még jobban össze vagyok zavarodva. És nem magam miatt,
hanem miatta. Annyira rossz érzés, úgy ülni a suliban a folyosón,
vagy a dohányzónál, vagy bárhol, hogy elmegy melletted, a szemedbe
néz, és tovább. Egyszercsak eltűnik... Mintha nem is lenne közöd
hozzá. Idegen lényként, a bálvány közlekedne előtted. Nem szól
hozzád, de te akkor is hozzá akarsz szólni. És mégsem... Valami azt
súgja, ne bántsd őt. Valami azt súgja, hogy így lesz jó. Valami azt
súgja, hogy Ő is azt akarja, amit te. Ez éltet. A szeme, a hangja,
ami néha felédszáll. Ha ezek sem lennének, már nem tudom hol
lennék...
"Ha én lennék a szerelmed, sok szerencsét hozzám, ígérem nem
leszel hibás, de sok múlik majd a kémián. Én már elterveztem
mindent, egy életre elég a dolgom" mert Lovasi tudja :)
Jóccakát
Tovább »
Aztán megosztotta velem, és
meglepően tetszett. Mosolyogtam, és örültem.
E: Olyan zavarban voltam.
D: Akárcsak én.
E: Amikor vacsorára jött,többet is
beszélgethetett volna velem.
D: Aki csordultig van érzéssel
,kevesebbet beszél.
Nehéz megszólalni ilyen állapotban,
ez tény. De ha egyszer elkapnánk az ütemet, nehéz lenne
megállítani. Úgy érzem.
Tovább »
A tegnapi gondolataimat szívesen stornóznám, de nem csapom be
önmagamat. Tegnap, valóban ezt gondoltam, de lehet, hogy túl hamar
és erősen fakadtam ki.
Tegnap:
Hazajöttem, nem tudtam magammal mit kezdeni. Nekiültem a makronak,
hátha eredménnyel tudok tanulni, és kijavítom azt a csodás
eredményt, amit a múlthéten elértem. De nem... Hanyatt vágódtam és
elaludtam. Forgolódtam, a tv alapzaját egy fülsüketítő,
fejborzongató hangos üvöltésnek véltem felfedezni. Semmi nem volt
jó. Aztán jött az a pici hang, felébredtem... Gyártottuk a
szavakat, olykor feleslegesen, de jó volt.
Ma:
Hazajöttem, és alig vártam, hogy meglássam a félig hátrafordult
arcáról készült képét. Aztán jól éreztem magam. Sokkal jobban.
Kicsit közelebb érzem magamhoz, mint tegnap. És valóban. De mégis
oly távol...
Jó éjszakát.
Tovább »
Emlékezz majd rám, de nem mindegy hogyan...
Ha nincsen akarat az értelem is kevés,ha nincs kitartás semmit
nem ér az egész.
Children of Distance: Emlékezz rám
"Szavam szívekbe furódó, dalból indítható rakéta
Mi nyomot hagy az éterben, megérzi a Planéta
De ki a hallgatásom nem érti, az a beszédemet sem
Aki nem lát a sorok mögé, hogy is várhatnám hogy megértsen
Ez az életem emléke, emlékeztet elméket
Hogy már nem vagyok itt, de néha mégis fellépek
Csak játszottam és kacagva ástam a síromat
Most meg a sírköves a sírkőre valami szívhez szólót írogat
Bocsánat, ha most könnyes szemmel szemléled ezt
Így az idő távlatából, már minden másképp fest
Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem
Nevem alá pedig ezt a pár kósza sort vésettem
Születtem nyolcvan, éltem halálomig
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik."
Mert tetszik...
Tovább »
Be kell valljam, hogy őszinte ijedelmet éreztem, amikor
kiderült, hogy hétköznapisága ellenére a tettek mezeje sokakat tölt
el izgalommal, és hogy éppen emiatt, akaratlanul is a többi ember
kérdő pillantásainak kereszttüzébe kerül az, aki erre a mezőre
merészkedik.
Többi ember. Túlzás... Jelen pillanatban egy emberről van szó.
Lépjek a tettek mezejére? Na de melyikre? Hogyan tudod eldönteni,
hogy a saját szituációdban létezik-e a tettek mezeje? És ha
létezik, akkor az hol van? Milyen út vezet oda, hogyan kell ezt az
utat bejárnom? Nem olyan egyszerű ez. Hiába rendelkezünk a
férfiaknak megadatott belső, külső eszközökkel, a mi életünk sem
habostorta.
Pláne most. Veled. Hiszen nem is mondasz semmit. Nem látom benned
az utat. Nem hozod ki belőlem a gondolatokat, melyek nem megoldják
a problémámat, hanem előkészítik az utamat. Hogy lépjek a tettek
mezejére? Ezt most még ne kérd.
Na jóccakát.
Tovább »
Jó reggelt mindenkinek, vagy inkább szép napot. Én nemrég
ébredtem, ezért merek még reggelre gondolni. Furcsa szokásom, hogy
ébredés után, mindenféle közösségi portálokon kutatok a
változásokat keresve, akár egy órán keresztül is, és soha nem jutok
semmire. Pedig most tanulnom kéne. Ezért most nem is leszek hosszú,
és kimerítő...
Félreállsz vagy
szembeszállsz? Megragadod vagy elszalasztod? Kibírod vagy
abbahagyod...
Erről az idézetről, kedvenc mondataim jutnak eszembe. Azok a
mondatok, melyeket nap, mint nap használok, felhasználok. Íme:
"Meg kell tanulni, hogy amire nem törsz, azt elhozzák és utolér,
ami, vagy aki, neked nem olyan fontos, annak számára te egyszerre
fontos és becses leszel, a nő, akihez hideg vagy, szemeit forgatja
feléd, a pénz, mely után nem hajolsz le, egy napon bekéredzkedik
életedbe... Igen, az élet egészen olyan, mint a rossz regényekben.
De kissé olyan is, mint a jó regényekben. (...) Akkor észreveszed,
hogy a nő, akit szeretsz, fütyül reád, hiába bűvölöd hidegséggel, a
pénz, melyért megdolgoztál, bírói és ügyvédi erőlködés árán sem tér
meg hozzád, a siker, mely után nem nyúltál, de megérdemelnéd,
gőgösen elhajt melletted, ölében valamilyen ringyóval. Ilyenkor
pislogsz, nem érted. Nehéz ez..." (Márai)
Félreállsz a lehetőségtől, vagy szembeszállsz vele? Megküzdesz
azért, amit szeretnél, vagy inkább elszalasztod? Engem ez az
életerő éltet, hogy mindig van lehetőség. Mindig van alkalmam,
szembeszállni, megragadni és kibírni.
Ez is maradok...
Tovább »
3hét, tömérdek mennyiségű szó, mondat és olykor-olykor
fölösleges szófosás. Flegmázás, kemény szavak, egymás kerülése,
félszemmel való kommunikáció, megsértődés és az a bizonyos
bizsergés. Jellemeztem egy időszakot, egy furcsa de ennek ellenére
kellemes, kihívásokkal teli három hetet. Sokszor jól érzem magam,
sokszor pedig tehetetlenül, tök hülyén, feleslegesen és
szánalmasan. Szeretetre, megértésre, törődésre, segítségre éhezve
telnek a mindennapok, az éjszakák, a nappalok. Minden percben,
órában megröppennek a gondolatok, amelyek választ nem, csak
segítséget adnak a megfelelő út kiválasztásában. Ennek az útnak a
megfelelő bejárásához és megértéséhez. Ahjj... Olyan nehéz. Olyan
jó lenne, kirohanni a világból, szembefutni Vele, és csak mondani,
mondani, mondani, amit szeretnék, amit gondolok, amit érzek.
Természetesen minden határt és érzést figyelembe véve.
Beletartozom a harmadik kategóriába. Az ő általa felállított
kategóriába. Ennek örülök. Kihívás, de megoldom. Ha meg akarom
oldani, akkor fontos számomra a probléma. Probléma? Dehogy
probléma...
Tovább »
Látod? Erről beszélek.
Érzések. Megmagyarázhatatlanok, mégis vannak.
Tovább »
Viccesnek érzem kicsit magam, mert visszatértem.
Visszatértem egy jel miatt. Van valaki az életemben, nem is olyan
régóta, aki kisebbfajta unszolásra, de rávezetett arra,
hogy igenis itt a helyem. Nem érdekelnek az emberek megjegyzései, a
félreértések, a megrázkódtatások, hiszen ez a blog rólam szól,
nekem szól.
Most nincs is bennem érdemi gondolat. Nem tudok semmi értékeset
írni. Csak gondolkodni. Megpróbálok holnapig összeszedni valami
jót. Aztán lehet gondolkodni, meg véleményezni és utána
számonkérni.
Tovább »
esett már át valaki ilyenen??
Amikor vágysz valakire. Nem kapod meg azt a valakit. De mégis
úgy érzed, hogy az ő általa formált gondolatok kielégítik egy
időre, egy percre, egy pillanatra azokat az érzéseket, melyeket,
csak testben tudna megadni. Magad elé képzeled a testet, a formát,
a tehetséget, a vágyat, a csodát. Aztán elképzeled, hogy a hajába
suttogsz valami szépet, ő válaszol, és szeretetre vágyik. A
szeretet megadod neki, az élvezeteit kielégíted, és Istenként néz
rád. De ha ezt csak álmodod, akkor jön a lelki orgazmus.... Huhhhh,
de szar dolog...
Itt vagy mellettem. vagyis nem... csak azt érzem.
Nincs ott az a kar, az a szempár, mely mindent megadna, amire
vágyok.
Szólj hozzám kedvesen... és vigyázz rám
Tovább »
